Vázlat, eredeti mesekazettán megvan egy rokonomnál, majd az alapján átírom.
A világosság ura és az éjszaka titokzatos hölgye összetalálkoztak az égen. Egyik munkába sietett, a másik nyugovóra. Üdvözölték egymást és szóba elegyedtek. Mindkettő kiemelte saját szerepét a világban. A nap azt mondta:
- Én vagyok a világosság, fényem megvilágosítja az otthonokat, utakat, gyógyító sugaraim tüzes szikrát szórnak a földre, a fürdőzők barna színét is én teremtem, a növények felém integetnek. Én vagyok az élet, a világosság, a melegség.
A hold így válaszolt:
Ha én nem volnék, az élőlény mikor is álmodozna, nem lenne pihenés, csak munka, az én fényemnél születnek a hű szerelmek, s teliholdas éjszakáim forró lehelete csodálatos érzésekkel lepi meg a kihűlt szíveket. Én vagyok az álom, a pihenés és a szenvedély.
Megállapodtak abban, hogy mindkettőjükre szükség van, egyformán fontosak minden élőlény számára. Szeretet-fényük átölelte egymást, s még ragyogóbban indultak pályájukra.