Vázlat, eredeti mesekazettán megvan egy rokonomnál, majd az alapján átírom.
Hangyakoma fáradtan cipelte óriás morzsabatyuját a hátán. Útját
hatalmasnak tűnő falevelek akadályozták. Igyekezett a munkával, mert
A közelgő tél előjele már itt ólálkodott.
Egyszer csak meglátta az egeret, aki a hasát süttette a napon.
Odaszólt neki a hangya:
- Egér koma, igyekezz a begyűjtéssel, mert nemsokára itt a tél!
- Dolgozz csak, te robothangya! Te sohasem fáradsz el? Én nem pazarlom az erőmet, mikor az emberek ételmaradékaiból fejedelmin élek.
Nemsokára beköszöntött a tél, a hangya vidáman pihent odujában.
Egyszer csak kopogást hallott az ajtaján.
- Kit fújhatott erre a szél?
Meglepődve látta, hogy az ajtaja előtt ott áll soványan, fogvacogva a szürke egér.
- Hát veled mi történt? – kérdezte. A pocakodat hol hagytad?
- Ne is kérdezd hangya koma! Hatalmas gépóriások jöttek és letarolták az emberek házait, alig tudtam elmenekülni.
- Még szerencse, hogy sikerült neked! – mondta a hangya.
- Gyere be, nálam eltelelhetsz, bőven jut eleség kettőnknek is, jövőre
pedig segítesz nekem a begyűjtésben.
Boldogan nézegették a jégvirágos ablakon túli fehérséget, s mint két kölyökkutya, fickándoztak örömükben.